Panzerkampfwagen III Ausf. L

A Panzerkampfwagen III a második világháborús német hadsereg egyik meghatározó harckocsitípusa volt: Lengyelország megtámadásától a háború utolsó napjaiig használták. A kezdetektől folyamatos fejlesztés alatt állt: az 1935-37-ből származó legelső kivitel, az Ausführung A még 3,7 cm-es űrméretű löveggel rendelkezett, míg az utolsó, az 1942 végén megjelenő Ausführung N már 7,5 cm-essel. Eközben a páncélzatot is erősítették, a motort is fejlesztették, de a háború során megjelenő új, nagyobb, korszerűbb harckocsik között a Pz. III egyre gyengébbnek számított, mind tűzerejét, mind védettségét tekintve. Számos változata létezett: parancsnoki, lángszórós, víz alatti haladásra felkészített változata is volt, illetve átalakítottak régebbi példányokat tüzérségi megfigyelőnek, műszaki mentőnek, lőszerszállítónak. A kiforrott konstrukció lehetővé tette, hogy az alvázat további típusok (önjáró lövegek) alapjául használják.
Az 1942 nyarán-őszén gyártott Pz. III Ausf. L típus a hosszú csövű 5 cm KwK39 L/60 löveget kapta. Más változtatások mellett a legnagyobb újdonságot a torony és a páncéltest homlokzati részére, rést hagyva felszerelt kiegészítő páncéllemezek jelentették. Jelentős számú L kivitelű járművön alkalmaztak köténypáncélzatot a torony és a test további védelmére.

A megépítésre kiszemelt harckocsit a Panzer Colors kiadványban találtam. A képaláírás szerint az oroszországi harcokban részt vevő Pz. III Ausf. L páncélosszürke alapszínű, zöld csíkokkal, és ezt utólag sötétsárga színnel, festékszóróval átfestették. A toronyszámok feketék. A Panzer Colors II-ben is megtalálható egy fényképen, de ott a fő téma, egy másik Pz. III gyakorlatilag eltakarja. Egyébként is ugyanabból a szögből látszana, ha nem lenne takarásban. A kép új információt nem tartalmaz, de a képaláírásból még annyit megtudhatunk, hogy 1942 nyarán készült, Sztálingrád felé tartva.

Az építés során mindenben a fényképen látottakat próbáltam visszaadni. A képen nem látszó dolgok tekintetében részben a fantáziámra, de nagyobbrészt a német harckocsikról szerzett ismereteimre bíztam magam.

A japán Tamiya cég 35215 cikkszámú Panzerkampfwagen III Ausf. L (Sd. kfz. 141/1) kittje egy nagyon jó minőségű makett. Ez a megépíteni kívánt harckocsihoz legközelebb álló makett a boltokban, de önmagában még nem elég: nem adják hozzá a köténypáncélzatot, és nem adnak hozzá sok olyan felszerelési tárgyat, amely látszik a fotón. Ajánlom másnak is, hogy hozzám hasonlóan vegye meg a cseh Eduard fotomaratását (35145). Ezen megvannak a szellőzőrácsok, amelyek nélkül a makett elég szegényesen nézne ki. Ilyenkor még szokás javasolni, hogy az olcsó, ócska gumi lánctalpcsíkokat cseréljük le fém, szemenkénti lánctalpra, de én is az eredetit használtam. A mentségem rá az, hogy még sosem dolgoztam fém lánctalppal, és nem most akartam elkezdeni az ismerkedést a meglehetősen drága kiegészítővel. Második kibúvóm, hogy a kötényezés úgyis eltakarja a lánctalp felső részét, ahol a szemenkénti lánctalp a leglátványosabb változást okozná: a lánctalp belógását semmi mással nem lehet olyan szépen megvalósítani, mint vele.

Összeszerelés

Szokás szerint az alvázzal kezdtem az összeszerelést, de a futógörgőknél már el kellett térnem a leírástól. A jobb sárvédő hátulján látható tartalékgörgő okozta a problémákat. Pontos információim nincsenek arról, hogy hogyan néz ki egy leszerelt görgő agya, ezért úgy vettem, hogy két oldalról nézve egyforma nagy átmérőjű lyuk tátong rajta. A fotón látszik, hogy ez a lyuk nagyobb, mint a maketthez csomagolt görgők hátsó felén lévő, akár a kitt futó-, akár a pótgörgőit nézzük. Bonyolult manővert terveztem a probléma elsimítására.

A kitthez adott futógörgő-hátsókból kettőt kiszemeltem, és ezek lyukait késsel tágabbra faragtam. Azért ezeket választottam, mert eredetileg ezeken a legnagyobb átmérőjű a lyuk. A két felet összeragasztottam; ezzel megvolt a pótgörgő a sárvédőre. Az így már hiányzó két hátsó felet a kitthez adott, a baloldali sárvédőre szánt két pótgörgő hátsó (másképpen fogalmazva alsó) felével helyettesítettem. Ezeket is tágabbra kellett faragni, hogy rámenjenek a tengelyekre. Az így kapott két görgőt jobb és bal oldalra, a negyedik tengelyekre tettem, hogy minél jobban elbújtassam őket. Ha valaki a makett alá sandítana, minél kevésbé látsszon, hogy azok a görgők a tengely körül hátulról meg vannak faragva. Eddig megvolnánk, de egy pótgörgőt még akartam tenni a bal sárvédőre, a szokásos pótgörgőtartó helyre. Ehhez alsó felet csak egy Dragon Stug III-astól sikerült beszerezni: annak az egyik tengelyre szánt görgője hátsó felét alkalmaztam.

A felépítményen komoly munkát jelentett, hogy az Eduard fotomaratott sárvédőlemezeit szereltem fel, a műanyag, páncéltestről levágottak helyére. Nem cserélhetjük ki az egész sárhányót, csak a zsanéros, felhajtható legelső és leghátsó, szintben megtörő részeket. Érdemes belefogni ebbe az átalakításba. Bár jó szerszámok híján sokáig tartott a fűrészelés, gond volt a fémlemezek pontos illesztésével is, de mindenképpen megérte, mert sokkal finomabbak, élethűbbek az új sárvédők, szebb a zsanérozásuk, és lehetőségünk van arra is, hogy sérültté, gyűrötté tegyük a lemezeket. Az eredeti műanyag erre nem alkalmas. Én nem éltem ezzel a lehetőséggel, mert egy poros, de alapvetően új, sérülésmentes harckocsit akartam építeni. A típuskönyvemben látható fotók alapján nem ragasztottam fel a sárvédőlemezekre minden alkatrészt: például a képeken, és ezért a makettemen sincs megvastagítva a lemezek pereme. A nyers fém felületeket lekentem a Gunze Mr. Metal Primer alapozójával, mivel e nélkül a rákerülő festékréteg nagyon sérülékeny lenne, és ha lepattogzik, akkor a feltűnően csillogó fémszínű felület válna láthatóvá.

Nem sok értelmét láttam a maratást használni, ezért a homlokfelület pótpáncélzatát a kitt műanyag alkatrészeiből építettem. Viszont a Notek-lámpa, a helyzetjelző-lámpák (?) és a duda (?) talpát kicseréltem maratottra: sokkal látványosabbak és élethűbbek így. Archív fotók alapján drótból hajtogattam vezetéket, amely ezeket, és a fényszórókat köti.

A motorháztetőre nem tettem fel a két feltekert vontatókötelet, mivel az utánozni kívánt eredetin két ilyen sodronykötél is látható, egészen más helyen: mindkét sárvédőn. Ha mindet felteszem, négy vontatókötél lenne a járművön, ami soknak tűnik. Ezért a motorháztetőre szánt vontatókötelek tartóit, leszorító pántjait a megfelelő fotomaratott alkatrészekkel pótoltam.

A torony összeállítása jobbára az útmutató alapján történt. Kisebb átalakításokat itt is végeztem. A két oldalt elöl lévő, a torony daruval történő leemeléséhez használt kampókat a fotomaratott alapokra ragasztott, visszahajlított drótokkal valósítottam meg. Az eredeti műanyagot senkinek nem ajánlom: az tömör, nem látszik rajta, hogy ez egy horog volt igazából.

Sokkal több munkát jelentett, hogy a torony hátulján lévő tárolódoboz pozicionáló távtartóit hosszasan kellett farigcsálni, hogy a doboz közelebb kerüljön, szorosabban felfeküdjön a torony hátsó falára; és a köténypáncél körbeérje őt, a kötényzet tartói elérjenek a torony felületéig, ne a levegőben érjenek véget.

Ideje rátérni a kötényezésre. Ez a Revell Pz. III Ausf. M/N készletéből származik, és Simonffy Bálint nagylelkűségének köszönhetem őket, csakúgy, mint a már kitárgyalt Stug III futógörgőket. Ő azt mondta, hogy a tartórudak nem igazán jó minőségűek, és ha véletlenül meg akarná építeni a makettjét, akkor úgyis legyártaná őket saját kezűleg, tehát nyugodtan használjam fel őket. A páncéltestre szerelt két tartósín kényes alkatrész: nagyon vékonyak és hosszúak. Sorjátlanításnál nagyon kell vigyázni, hogy ne törjenek el, de még ekkor is nagy a veszélye, hogy a csiszolópapír mozgatásától és az ellentartástól elgörbülnek. A kötényezés mellett az antennát lehajtott állapotban befogadó sín is a Revell készletből való. A Tamiyához adott sín nem jó, mert rövid lábai miatt nem férne el a köténytartó keresztrúdjától; a hosszabb lábú másik már fölötte tud menni.

A tartószerkezet felszerelése után rátettem a lemezeket, és azokat egymáshoz ragasztottam, mert együtt kell majd őket festeni. A tartóhoz nem ragasztottam őket hozzá, sőt, miután megragadtak egymást megfelelően mélyen átfedve, levettem őket a harckocsiról. Sajnos, kicsit gondatlan voltam, és több helyen a lemezek között kinyomódott egy kis pillanatragasztó, amelyet nem tudtam eltüntetni. A torony kötényezésénél a tartókat magukra a lemezekre ragasztottam a festés előtt, nem pedig a járműre, mint azt a páncélteknőnél tettem.

Cérnából és a kitthez mellékelt négy kötélvégződésből készült a két vontatókötél. A cérnákat beleragasztottam a végekbe, és tömítőpasztával, csiszolással hengeressé alakítottam a ragasztások helyét. A drótköteleket a Humbrol Polished Steel festékével kentem be. A kötelek végein a műanyag alkatrészeket a fotó alapján, fültisztító-pálcika vattájával kicsit dörzsölgettem, políroztam. Mint ismert, ez a festék olyan, hogy kikenve matt acélszínű, de dörzsölgetve felpolírozható, fényesebbé tehető.

A harckocsin szállított szerszámok egyik részénél felhasználtam a maratott javításokat, a másik részénél meg nem. Egyesével mérlegeltem, hogy a maratás javít-e a kidolgozás minőségén, élethűségén, vagy inkább ront-e. A szerszámok elhelyezése sok töprengést igényelt. A fotón úgy látom, hogy az emelő a baloldali sárvédőn egészen hátra lett felszerelve, amitől éppen látható. Egyben elfoglalja a hátul tartandó pótgörgő helyét, ezért ezt a pótgörgőt kihagytam. Az emelő elfoglalta a tűzoltókészülék helyét is, úgyhogy azt előtte, keresztben helyeztem el. A sárvédőn lévő, pozicionálást szolgáló lyukak egy részébe így nem kerül semmi, őket el kell tüntetni. Eltömítésük helyett egyszerűbb megoldást választottam: eltakarásukra ponyvatekercseket készítettem papírzsebkendőből. Az előrébb és a túloldalt lévő szerszámok, tárgyak helyén nem változtattam.

A nagyobbik tekercs elkészítéséhez speciális eljárást fejlesztettem ki, talán érdemes megosztani másokkal is a technológiát. Fogni kell egy papírzsebkendőt, amelyik olcsó, következésképpen sima felületű, nincsenek rajta domborított pöttyök, egyszóval nem túldizájnolt. Nekem háromrétegű zsebkendőm volt: ez jó, mert így lehet vastag tekercset készíteni. Az alapvető gond az, hogy a zsebkendő egy-egy rétege sokkal vékonyabb annál, mint amilyen vastagságú anyagból szeretném készíteni a tekercset. Trükköket kellett kitalálni, hogy minél vastagabb hatást keltő anyagot érjek el. A módszer a következő. Kiválasztjuk a zsebkendő legnagyobb hajtás nélküli szeletkéjét, és kivágjuk. Most van egy háromrétegű, a textúrájától eltekintve teljesen sima, nem domború pöttyös hosszúkás darabunk. A téglalap rövidebbik oldalait képzeletben osszuk fel 1:2:1 arányban, és a két szélső részt hajtsuk be, hogy középen összeérjenek. Érdemes végig csipesszel összetartani az egymásra kerülő papírokat, méghozzá olyan csipesszel, amelyet elengedve a rugó bezár, és nem kinyit. A keskeny csíkunkat hajtsuk félbe, most a hosszabbik oldalakat megfelezve, hogy a visszahajtott két oldal kerüljön belülre, és az induláskor középső, egymagában ugyanolyan széles rész kívülre. A félbehajtási él lesz a tekercs külsején, a négy sarokkal rendelkező rész lesz a tekercs magja. Tehát az utóbbitól kezdjük el feltekerni. Ha kész van, a csipesszel rögzítsük, és tekerjünk a tekercs köré két vékony cérnaszálat, kössük meg szorosra, lehetőleg cipőfűzőcsomóval, hiszen igazából is biztos olyan csomóval kötötték, amelyet könnyű kibontani. Ajánlatos pillanatragasztóval a csomókat rögzíteni, hogy ne bomoljanak ki. Szerencsére a pillanatragasztóval nem kell túlzottan vigyázni, a felesleges mennyiséget a papír elég jól magába tudja szívni. A száradás után már festhetjük is a duci tekercset.

A jobboldali sárvédőn található benzinkanna a Tamiya German Fuel Drum Set (35186) kannakészletéből származik. Finom kidolgozására jellemző, hogy a Kraftstoff 20l Feuergefährlich (Üzemanyag, 20 liter, Tűzveszélyes) felirat elolvasható rajta!

A két géppuska csövének végén a lyukat a bevált módszeremmel alakítottam ki. Csipesszel megfogok egy gombostűt, a hegyét gyertya lángjában felhevítem, és ezzel egy mozdulattal lyukat olvasztok a cső végére. Az esetleg szabálytalanul kinyomódó, gyorsan megszilárduló olvadt műanyagot azután már könnyen le lehet csiszolni.

Jó, hogy ezek megvoltak, de a festés elkészülte előtt nem kerültek fel a makettre.

A megépíteni kívánt harckocsi egyik feltűnő jellegzetessége a hátulra, utólag felszerelt tartókeret. Ennek a megépítése sokáig elhúzódott. A fotó alapján, sokat méricskélve-hasonlítgatva papíron megterveztem a méreteket. A lapos profilú részek átlátszó műanyagfóliából, a függőleges rudak húzott szálból készültek. A felső lapos profilú rész alakja egy szimmetrikus trapéz három oldalát követte. Ezt a sarkoknál felhevített gombostűvel megolvasztva és a felületére merőlegesen elhajlítva kaptam a végső alakot. Mindent pillanatragasztóval, erősen rögzítettem.

A két hátul szállított ládát vékony alumíniumlemezből készítettem. Azokat az éleket, amelyek nem hajtással, hanem ragasztással keletkeztek, pillanatragasztóval tömítettem, és szabályosra csiszoltam. Az archív fotón a baloldali ládán látható ferde vonalat én fedélnek látom, ennek megfelelően készült a láda. Figyelmetlen voltam, és ezért két olyan élet is eltömítettem, amelyet résként kellett volna hagyni, hiszen az az él a nyíló fedél és a doboz közt van. Zsanérozás nem látszik a fotón: ráfogható, hogy a ládán belül van. A jobboldali láda két oldalára került egy-egy fogantyú drótból. Gondoltam rá, hogy kellene két-két apró csövet ragasztani a doboz oldalaira, és abba dugni a fogantyúkat. Az igazi is ilyen: a csőben tud forogni, és tényleg használható fogantyúként. Az ötletem az volt, hogy injekcióstűből kellene levágni milliméteres szeleteket. Sajnos ezt nem sikerült megvalósítanom, pedig tanácsokat is kaptam egy makettező-fórumon. Hiába, túl pici a munkadarab, és a fém túl ellenálló. Utólag jöttem rá, már későn, hogy talán megtenné, ha gumicsőből vágnék darabokat késsel. Olyan csőből, amilyet például 1:12-es motorkerékpár-makettekhez fékcsőnek adnak, vagy amilyen a Flak 37-esemen van a szállítókocsik csörlőin. A fém felületeket most is bekentem a Gunze Mr. Metal Primer alapozójával.

A tartókereten lógó vödröt is ugyanilyen alumíniumlemezből formáltam. Egy igazi vödröt lemértem, méreteit megfelelően lekicsinyítettem, és a szükséges geometriai számítások elvégzése után rárajzoltam a kiterített csonkakúp-palástot a lemezre. Rotringceruza fém hegyével egy barázdát is nyomtam a belső oldalára. A kivágott lemezt kúposcsőrű fogóval hajlítottam vödör alakúra. Egy körlemezt is kivágtam, és az aljára ragasztottam. Fület is a lemezből vágott vékony csíkból készítettem. A fület felragasztottam, majd vörösrézdrótból két oldalra kis hurkokat tettem, mintha azok a vödörhöz lennének rögzítve, és azokban forogna a fül. A vödör maradt natúr színű, kivéve a kis hurkokat, amelyeket apró festékpöttyökkel alumíniumra színeztem. Hajlítottam még egy apró, S alakú horgot a felakasztáshoz.

A gumi lánctalp összeragasztásakor a görgőkkel érintkező felületre, a ragasztás helyén filctollal felírtam, hogy melyik legyen a belső (páncéltest felé eső), és melyik a külső él. Úgy tettem fel a lánctalpat, hogy a kötény takarásába, felülre kerüljön a ragasztott rész. A külső oldal, belső oldal dolgát az döntötte el, hogy melyik oldalon volt az öntőcsonk: ezt az élt rejtettem a belső oldalra.

Festés

Az alapszín Tamiya XF-2 fehérrel és XF-57 Buffal erősen kivilágosított XF-63 German Grey. A festékszóróba csak akril festékeket töltöttem az egész építés során. Aprólékosan megterveztem, hogy mit milyen sorrendben kell lefújni és ragasztani, sőt, ezt papírra is felírtam, nehogy elfelejtsem. Ez azért fontos, mert nem jó a ragasztás során lefestetlenül hagyni olyan felületeket, amelyek valami mögött vannak, de mégis látszanak valamennyire: például ilyen a homlokzati pótpáncélzat belseje vagy a mögötte lévő felület. Ezeket festetlenül összeragasztva, a hátsó felületeket nehéz szépen lefesteni, még szórópisztollyal is.

A zöld csíkok és sárga foltok papírsablonokkal készültek. Kemény rajzpapírból borotvapengével vágtam ki őket, felrajzolt vonalak mentén. Ez egy nagyon hosszas munka, de rákényszerültem, mert a festékszóróm nem elég finom, hogy szabad kézzel fessem meg ezeket a mintákat, és a kezem is hajlamos remegni az efféle sorsdöntő pillanatokban. A minták belső oldalára érdemes távolságtartónak ugyanebből a papírból kis téglalapokat ragasztani. A festés során a sablonnak teljesen rá kell feküdnie a felületre, de a távtartóktól nem ragad bele a papír széle a friss festékrétegbe, és szép átszóródásokat is kapunk. A zöld XF-61 Dark Green, amelyre ráfért volna még némi világosítás, és nagyobb átszóródások is. Itt látszik, hogy ha elmulasztjuk távtartók sablonra ragasztását, akkor eléggé élesek lesznek a határok. A sárga szín XF-59 Desert Yellow és XF-60 Dark Yellow keveréke, szintén világosítva.

A fotó alapján a jobboldali kötényezés hátsó részére sablonnal fújtam egy feketés megfolyást, de sajnos túlhígítottam a festéket, és az valóban megfolyt, de nem lefelé, hanem oldalra. Ezt próbáltam javítgatni, de nem értem el teljes sikert.

Hasonlóan, sablonnal felfújva készült a fekete 511-es toronyszám is. Kísérleteztem roncs maketten sablon nélkül, filctollal, de az bizonyos szögekből lilásan csillog. Kézzel felfesteni a számokat pedig meg sem próbáltam, mert biztosan nem tudok olyan szabályosan festeni, mint ahogyan a fotó szerint kell. A fotón végzett méréseim alapján századmilliméteres pontossággal terveztem meg a sablont. Ezt a sablont pengével kivágni már tényleg valódi türelemjáték volt, és magától értetődően nem is lett teljesen pontos.

A lánctalpat XF-52 Flat Earth festékkel fújtam le. A földdel érintkező részeket X-11 Chrome Silver olajfestékkel kentem be, méghozzá úgy, hogy festéket kivettem lapos tálkába, és abba rongyot mártogatva, a ronggyal kentem a lánctalpat. Ez a primitív módszer gyors és jó eredményt ad!

A koszolás első lépéseként hígított XF-52-vel, illetve XF-52 és XF-57 egyre inkább XF-57 felé tolódó arányú keverékével többször átfújtam a harckocsi alsó részeit.

A szerszámok leszorítóit alapszínűre, nyeleit fa-, a fém részeit fémszínűre festettem. Tudom, hogy az utóbbi kettő semmitmondó, de én magam sem tudom már, hogy milyen színekből kevergettem ezt ki. (Mint ahogyan nehéz lenne megmondani, hogy a rozsdaszínű kipufogó és a pótlánctalpszemek milyen sorrendben és arányban kaptak Humbrol 113 rozsdaszínt, különböző barnákat és világos porszínt.) Azt az elvet követtem, hogy a nyelek kopó, sokszor megfogott részeit, és a lapát meg a fejsze élét átmenetesen világosabbra festettem. Ezután kerültek fel a szerszámok a sárvédőkre, és a kötényezés a toronyra.

Itt-ott kopásokat imitáltam a páncéltesten, a hátsó ládákon Humbrol 113 rozsdaszínnel. Ki-ki eldöntheti, hogy ez most míniumos alapozóréteget utánoz, vagy a festékét vesztő, rozsdásodásnak induló acél színe. Néhol puha grafitceruzával (3B) friss kopásokat hoztam létre, és sok helyen a nagyobb vörös kopások színét a grafittal tompítottam.

A poros megjelenést csiszolópapíron dörzsölt pasztellkréták porát ecsettel felvive teljesítettem ki. Nekem a legjobban a magyar Panno'pasztell kréta vált be: ennek a pora tapadt a legjobban a felületekre. Ebből két színt szereztem be: 026-6 szín az XF-57-hez, a 236-6 szín az XF-52-höz áll közel. Kipróbáltam Ferrario márkájú olasz pasztellkrétákat is, de az kevésbé volt használható. (Ha jól emlékszem, a Panno'pasztell krétákat a Ferenciek terén, a nagy Ápisz alagsorában vettem.) Ilyen porral halványítottam el a különbséget a szerszámok leszorítói és a páncéltest alapszíne között. Odafigyeltem, hogy felfelé egyre kevésbé legyen poros a harckocsim.

A harckocsi-parancsnok figurája

A parancsnok a kitthez mellékelt figurából készült, de sok faragás révén: le kellett vágnom a lábait, és az alkarjai felétől a kezeket, hogy beférjen a toronyba. A felragasztott alkarjaiba mindkét oldalon horpadásokat kellett faragnom, hogy a parancsnoki kupola gyűrűjében megfelelően magasra lehessen tolni a figurát. Az egyenruha festését a doboztetőgrafika alapján végeztem. Remélem, hogy ez így hű történelmileg.

Végszerelés

Meglehetősen idegtépő mutatvány a lánctalp felszerelése. Az összeragasztott lánctalpat a meghajtó- és a feszítőgörgővel együtt tettem fel: a lánctalpba betettem a két görgőt, és feltoltam őket a tengelyeikre. Utána jött az első és az utolsó futógörgő. Az a nehéz ebben, hogy az összeragasztott, lefestett, gyárilag feszesre tervezett, ezért a kelleténél kicsit mindig rövidebb gumilánctalpat feszegetve kell az első és utolsó futógörgőket felerőszakolni a lefestett, hímes tojásként kezelendő páncéltestre, hogy közben kiállnak a páncéltestről a köténylemezek tartói, és mindig be akarnak akadni a kezünkbe. Közben aggódni kell, hogy elég erősen ragasztottuk-e be a meghajtó- és a feszítőgörgő tengelyeit, vagy a lánctalp kitépi őket. (Szerencsére nem tépi, mert előre számítva az építésnek erre a szakaszára, nagyon gondosan, nagy felületen, erős pillanatragasztóval ragasztottam a tengelyeket.) A két szélső futógörgő után jöttek a többiek. A visszafutó-görgőkkel már nem volt nagy gond. Szemenkénti lánctalpnál mindezt megússza az ember, de ott biztosan az idegtépő, hogy nagyon sok szemet kell ragasztgatni.

A vontatókötelek felerősítése nehezebb lett a vártnál: a festéktől merevedtek a cérnák, nem akartak elég élesen hajlani. Ezért az egyik véget rögzítve, mindig kicsiket előrehaladva, az élekkel való érintkezéseknél, kanyarodásoknál pillanatragasztóval leragasztgattam őket.

A parancsnokot a kupolával érintkező felkarjainál beragasztottam a toronyba.

Feltettem a felső tartósínekre a test kötényezését, és ekkor ragasztottam fel a lemezek alsó tartóit. A színeket pasztellkrétaporral dolgoztam össze, és a kötényezés belső oldalára is most hordtam fel a port, amikor már látszik, hogy mennyi kell, hogy összhangban legyen a sárvédő porosságával.

A torony behelyezése után maradt az antenna, amely húzott szálból készült, és a fénykép alapján ferdén hagytam.

Összefoglalás

Most építettem először makettet fotó alapján. Úgy választottam ki a megépíteni kívánt eredetit, hogy előre átgondoltam, mindent meg tudok rajta valósítani. Még így is érdekes kihívás volt, hogy a fényképen látható minden részletet megoldjak. Az építés tényleg évekig eltartott, de ennek a hosszas eljárásaim mellett az volt a fő oka, hogy kevés szabadidőmet szántam rá, lassan haladtam. Úgy érzem, jó pár szép részletet tudtam létrehozni, de a festéssel egyáltalán nem vagyok elégedett, különösen a kötényezésen nem. Elsősorban azt a nehezen megfogható dolgot kellene megtanulnom, hogy hogyan lehet nagyobb mélységet, öregséget adni a felületeknek. A Pz. III-asom 2004. októberének utolsó hétvégéjén látható volt a Bolyai Makettversenyen, de nem nyertem vele semmilyen helyezést vagy díjat.

Köszönetnyilvánítás

Itt is szeretném megköszönni Simonffy Bálintnak az építéshez nyújtott segítségét, a Panzer Colors I-II. kölcsönzését, és az alkatrészeket: a kötényezést a tartórudazattal és a futógörgőket.

Felhasznált irodalom

• Bruce Culver: Panzer Colors (6251), Squadron/Signal Publications
• Michael Jerchel & Waldemar Trojca: The Panzerkampfwagen III at War (7010), Concord Publications Company, 1997.

 

[Vissza | Back]